A szolidaritás a kulcs

Ahogy a tél véget ért, sort kerítettünk az éves közgyűlésünkre, ahol döntöttünk az éves munkatervünkről. Önkénteseinket arra kértünk, hogy hozzanak magukkal ötleteket, olyan problémákat amelyeket szeretnének megoldani. Szerencsére ezeknek mind sikerült helyet találni a naptárunkban, most azonban csak arra szeretnék koncentrálni, amely az ÖFN-rendezvényünk alapját adta.



Ennek az ötletnek pedig Ági a gazdája, aki két gyerek édesanyja. A fia három éves, a lánya pedig még fiatalabb, mindössze kilenc hónapos. A gyerekek ebben a korban hihetetlen gyorsan fejlődnek mind fizikálisan, mind szellemileg. A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy hónapok alatt kinövik a ruháikat és egyre komplexebb játékokra van szükségük.

A felvetett probléma tehát a következő: a szülőknek folyamatosan újabb és újabb ruhákat, játékokat és eszközöket kell beszerezniük, miközben egyre gyűlnek azok az alig használt dolgok, amelyeket már kinőtt a gyerek. De miért kellene mindig új cuccokat venni és kidobni a régieket, ha lehet cserélni is? Mi most megpróbáljuk összekötni a keresletet és a kínálatot, és megteremteni a lehetőséget a szülőknek, hogy találkozzanak egymással és csere-beréljenek.

A Baba-börze egy egyedülálló program lesz, de ugyanakkor közvetve mégis illeszkedik egy nagyobb képbe is. 2012 az Aktív Időskor és a Generációk Közötti Szolidaritás Éve az Európai Unióban. Eredetileg a kezdeményezés célja az idősek aktivizálása, ifjúsági szervezetként azonban mi elsősorban a „generációk közötti szolidaritás” részre koncentrálunk, és megpróbáljuk ezt a meghatározást tágabban, minden generációra kiterjesztve értelmezni.

Nagyszüleink olyan korban születtek, amikor Európát porrá rombolta a második világháború, a szüleink a szocializmusban nőttek fel, mi magunk tanúi lehettünk az Internet létrejöttének, az ezredforduló után születettek pedig már egy olyan világban élnek, amely nagyszüleink számára sci-finek tűnik. A világ olyan sokat változott az elmúlt száz évben, hogy nem csoda ha nem értjük meg egymás gondolkodásmódját. A szolidaritás a kulcsa annak, hogy megtaláljuk a közös értékeinket akkor is, ha nem értjük egymást.

A Baba-börzén három generáció vesz részt (fiatal szülők jellemzően 25 fölött, a gyermekeik többnyire 5 alatt, és az önkénteseink 14-24 között). Az ÉDI tagjai segítenek majd a szülőknek és lekötik a gyerekeket – így ez a program remek lehetőség lesz számunkra, hogy tanuljunk egyet s mást a szolidaritásról.