Utcazene értékelés

Az Utcazene fesztivál utolsó napját végül javarészt elmosta az eső, így szombatra már nem maradt önkéntes tevékenység. Összességében felemásra sikerült ez a három nap.

Pozitív, hogy sikerült független, önálló feladatot találnunk, ismét együttműködhettünk a Szabad Sajtó Egyesülettel, és az önkénteseink saját bevallásuk alapján élvezték, amit csináltak.

Negatív, hogy a vártnál kevesebb kérdőívet sikerült kitöltetnünk, hogy végül nem sikerült időben szállást találni a tatabányai önkénteseknek, és hogy emiatt kevesebben voltunk, mint reméltük.

Végezetül egy élménybeszámoló Sty-től, további részleteket pedig az önkéntesség blogunkon olvashattok.

Az utcazene számomra nem csak a bulizást jelenti,hanem az önkénteskedést is. Ilyenkor érzem,hogy tettem valamit a társadalom érdekében,meg persze az emberek is sokkal nyitottabbak és kedvesebbek. Nagyon kevesen mondtak nemet a kérdőívekre, a többség lelkesen adott választ a kérdésekre. Munkánkat nehezítette a nagy hőség, de a listán egyre gyarapodó nevek kárpótoltak bennünket. Csapatunk kevés, ám annál lelkesebb tagokból állt, mindannyian aktívak voltunk, örömünket leltük az önkéntességben.