Csináld Magad Hétvégék


Projektvezető: Csík Réka


Az első alkalom időpontja: 2011. április 1-3.
Helyszíne: Tatabánya, Óvárosi közösségi ház
TÉMÁJA: Programszervezés, projektmenedzsment
Trénerek: Csík Réka és Schöngrundtner Tamás

Neve alapján a Csináld Magad Hétvége akár barkácsverseny is lehetne, de nem az. Inkább olyasmi, mint az építőtábor – ahol saját magadat építheted fel.

A hétvégi képzések újraindításával azt a régiós hagyományt szeretnénk újra életre kelteni, mely évekig meghatározta az észak-dunántúli fiatalok fejlődését. A Nyári Ifjúsági Találkozó és Szabadegyetem (NYITSZ), valamint a Diákközéleti Hétvégék programsorozat újragondolása és új hagyomány teremtése a célunk. A képzések során a résztvevők bepillantást nyerhetnek az őket érintő/érdeklő témákba, megszerezhetik azokat az alapismereteket, melyek segítségével tovább fejleszthetik magukat. A trénerek maguk is közel állnak a fiatalokhoz, segédjeik számára pedig hatékony fejlődési és tapasztalatszerzési lehetőség. Szeretnénk, ha a mostani középiskolás, illetve az általános iskolás felső tagozatos korosztály is gazdagodna azokkal a pozitív élményekkel és értékekkel, melyek fontosak társadalmunk fejlődése szempontjából is (felelősségvállalás, csapatmunka, önkéntesség, empátia, közös siker, hagyomány, nem formális tanulási módszerek, élethosszig tartó tanulás).

Az áprilisi CSMH a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány Közöd! programjának támogatásával, az Óvárosért Egyesülettel és Tatabánya MJV Diákönkormányzatával együttműködésben valósul meg.