Kedves barátaim!
Az ÉDI különösen erős szálakkal kötődik a DIA-hoz. Két évvel ezelőtt e szervezet szárnyai alatt jött létre az a csapat, amely ma az egyesületünk magját alkotja. A DIA értékrendje az, amelyre az egész ÉDI-t felépítettük. Az elmúlt két évben sokat fejlődtünk, kialakult egy saját (munka)stílusunk, kialakultak a saját elveink, és kiforrott az is, hogyan tudunk más szervezetekkel hatékonyan együttműködni. Sok mindenben másként gondolkodunk, mégis, igyekszünk hűek maradni azokhoz az értékekhez, melyeket a DIA-ban megtapasztaltunk és megtanultunk.
Lassan felnőttünk és megkomolyodtunk, és hálával gondolunk azokra, akik tinédzser korunk utolsó éveiben tudásuk legjavát adva hozzátettek valamit a nevelésünkhöz. Köszönjük azoknak, akik az elmúlt évek során mentoraink voltak, s akik barátainkká váltak az együtt töltött idő során. Reméljük, azt a sok tudást és tapasztalatot, amit Nektek köszönhetünk, hasznosan tudjuk majd alkalmazni az egyesületünk munkájában, és abban a sok közös projektben, amit reményeink szerint Veletek együtt valósíthatunk majd meg a jövőben.
Az ÉDI november 11-én töltötte be második "életévét". Ez a 24 hónap csak piciny szelete a DIA 10 évének, s ha azt nézzük, hogy az ÉDI története mellett még több száz ilyen csoport tevékenykedik az országban - rájövünk, hogy igazán apró puzzle-darabka vagyunk csak a nagy kirakós játékban. A mi játékunkban azonban komoly szelet jutott a DIA-nak, ezért is tartottuk fontosnak, hogy egész csapatom nevében megköszönjem az eddigi munkátokat, és további sikeres tíz évet (és még többet) kívánjak Nektek.
Barátsággal:
Schöngrundtner Tamás
elnök
Észak-Dunántúli Ifjak Egyesület