Az ÉDI elnöksége a Demokratikus ifjúságért Alapítvány önkéntes csapatában vett részt október 24-én este a budapesti Széchenyi fürdőben megrendezett Klímafürdőn.
Szombaton délelőtt érkeztünk meg a Közgazdasági Politechnikum épületébe, ahol a DIA önkénteseit elszállásolták, illetve ahol a felkészítő- és feldolgozó foglalkozásokat is megtartották a moderátorok. A szokásos csapatépítő feladatok mellett bemutatkozott a Messzelátó Egyesület, illetve a 350 kezdeményezés is. Megtudtuk, hogy a 350-es szám a levegő széndioxid-koncentrációjának azon állapotát jelzi, amely még elviselhető - az emberiség és a bolygó számára. Jelenleg egyébként 380-as értéket mérhetünk a Földön. Emellett számos hasznos fogalommal ismerkedhettünk meg a délutáni foglalkozásokon - sokak számára például az ökológiai lábnyom is újdonságot jelentett.
Este hétre értünk a Széchenyi fürdőbe, ahol a DIA-önkéntesei számos feladatot elvégeztek. Voltak, akik a belépőket ellenőrizték, mások a VIP-vendégeket terelgették, megint mások pedig a filmforgatásnál segédkeztek. Merthogy volt filmforgatás is: Herendi Gábor, a Valami Amerika és a Magyar Vándor rendezője készített egy rövid klippet, amellyel a klímaváltozásra hívja fel a figyelmet.
Az ÉDI önkéntesei a medencék körül szorgoskodtak. Osztogattunk kendőket és labdát az önjelölt statisztáknak, segítettünk a medencébe terelni az embereket, és az előkészítés során más csapatok munkájába is bekapcsolódtunk. A feladataink elvégzése után pedig jól megérdemelt pihenés és szórakozás következett: hajnali kettőig élveztük a fürdő szolgáltatásait.
Nem kicsit fáradtan tértünk vissza a szállásunkra: a Poli tornatermében, szivacsokon aludtunk, hogy reggel (nem teljesen) kipihenten felkelve zárjuk le hétvégi tevékenységünket, és értékeljük a munkánkat.
Azt gondolom, hogy az összes résztvevő ÉDI-s nevében kijelenthetem, nagyszerűen éreztük magunkat, és örültünk, hogy újra részesei lehettünk egy fontos kezdeményezésnek, büszkék vagyunk rá, hogy munkánkkal mi is hozzájárultunk a Klímafürdő sikeréhez.
A hétvégén készült fotóinkat megtaláljátok galériánkban.