Veszprémbe érkezik a Közöd Road Show

A társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívják fel a figyelmet a Középmagyarországi régió fiatal önkéntesei utcai akciójukkal március 27-én, Veszprémben. Az önkéntesek a város szívében járókelőkkel beszélgetnek majd az önkéntességről, és a társadalom érdekében végzett tevékenységekről. Az országos roadshow az április 25-i Önkéntes Fiatalok Napja egyik beharangozó rendezvénye.

A programban a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat tagjai és az Északdunántúli Ifjak csoport önkéntesei vesznek részt. Az ifjak pénteken délután 4 és 6 óra között a Kossuth utcán sétáló veszprémieket kérdezik meg arról, hogy személyesen mit tesznek a társadalmi felelősségvállalás jegyében, mivel járulnak hozzá közösségük jobbá tételéhez.

A március folyamán országszerte megszervezett utcai beszélgetések célja, hogy beharangozza a KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napját (www.kozod.hu), melyet 2009. április 25-én immár negyedik alkalommal rendez meg a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány. A Nokia által is támogatott programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára, illetve hogy minél több fiatalt motiváljon közösségi önkéntes tevékenységekben való részvételre.

Az Önkéntes Fiatalok Napja programjába olyan közösségi projektek jelentkezhetnek, amelyeket fiatalok szerveznek, vagy amelyeket fiataloknak szerveznek. A jelentkezési határidő március 30. A nap idén is a világszerte megrendezett Global Youth Service Day (www.gysd.org) eseményeihez kapcsolódik. Ezen a napon a korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan a világ számos országában helyi ifjúsági csoportok, közösségek végeznek valamilyen önkéntes tevékenységet, ezzel példát mutatva kortársaik és környezetük számára.